Egy barátról...
Április 1-én lett volna egykori jóbarátom,
BUDAI ISTVÁN
45 éves.
2005.02.25-én szörnyű telefont kaptam, senkinek nem kívánom.
Valami rossz történt.
Valaki, akinek nem kellett volna, elment örökre.
Egyszerűen nem hittem el.
Azt hajtogattam magamban, hogy ez nem történhetett meg...
... de aztán mégis.
A barátainkat nekem kellett felhívnom.
Mindenki összeroppant, elfeledte gondjait, csak egy dolog maradt.
Nem maradt más, csak a csend.
Mit is mondhatnék róla...
... hogy szerette a komolyzenét?
... hogy szeretett főzni?
... hogy szerette a jó borokat?
... hogy szeretett sokat filozofálgatni?
... hogy szeretett volna családot, gyerekeket?
... hogy ennek ellenére majdnem az egész életét magányosan töltötte?
... hogy akkor halt meg, amikor talán pont a legboldogabb volt?
... hogy az egyik legjobb barátom volt közel 10 éven át?
Szavakkal leírni valakit úgysem lehet, ismerni kellett volna.
És őt érdemes volt ismerni.
Felejthetetlen ember, felejthetetlen személyiség volt,
akivel hosszú órákon át lehetett beszélgetni bármiről,
legyen az egy régi vagy új szerelem, az élet értelme,
egy zenemű értelmezése, vagy Jung gondolatai.
Mennyi minden történt azóta,
mennyi minden, amikor jó lett volna véleményét, a gondolatait meghallgatni.
Hiányzol ám kurvára...
Utálom a közhelyes dolgokat, de "Csak az hal meg, akit elfelejtenek..."
Április 1-én lettél volna 45 éves.
Két számmal emlékszem én most Rád, amit utolsó találkozásunkkor hallgattunk.
... és sosem felejtem el, hogy amikor Time című szám szövegéről beszélgettünk,
azt mondtad, hogy
"sosem lehet tudni mit hoz a jövő, lehet, hogy mi is most találkozunk utoljára."
And then one day you find ten years have got behind you. No one told you when to run, you missed the starting gun.
So you run and you run to catch up with the sun but it's sinking Racing around to come up behind you again.
The sun is the same in a relative way but you're older, Shorter of breath and one day closer to death. Every year is getting shorter never seem to find the time. Plans that either come to naught or half a page of scribbled lines The time is gone, the song is over, Thought I'd something more to say.
Aztán egy nap, tíz évvel a hátad mögött azon kapod magad, Senki se mondta mikor indulj, elhibáztad a startpisztolyt. Szaladsz, szaladsz már-már elérve a napot, de az eltűnik Versenyt futva veled, hogy ismét a hátad mögött emelkedjen fel.
De a nap végül is ugyanaz, de te öregebb lettél, Nehezebben lélegezve, egy nappal közelebb a halálhoz. Minden év egyre rövidebb, soha nem találva az időt. Tervek, melyek vagy füstbe mennek vagy meg se születnek. Az idő eltűnt, a dalnak vége, Bár nekem még lett volna mondanivalóm...
2012.04.01