Aktualitások‎ > ‎

40

Csaba Cselédes, 2015. ápr. 21. 8:05   [ 2015. ápr. 21. 8:15 frissítve ]

Igazából nem akartam nagyon kitérni erre,
de hát az idő múlik, 40 lettem nemrég.

Nem fogok bakancslistát kitenni,
akik ismernek úgyis tudják, mik lennének benne.
Nem fogom nagyon megünnepelni,
de nem fogom siratni se magam.

Valójában inkább örülök azoknak a dolgoknak, amik már megtörténtek,
örülök, hogy sok mindent megélhettem,
köszönöm azoknak, akikkel megtörténtek.

Örülök, hogy megismertelek Titeket. 
Örülök minden együtt töltött percnek. 
A világ minden kincséért sem adnám őket senkinek,
semmit nem csinálnék másként.


Frank Sinatra My Way



My Way - A magam módján

És most, hogy közel a vég
És szembenézek a végső elszámolással
Ki fogom mondani őszintén, érthetően
Biztos vagyok benne, hogy az én esetemben
Én egy teljes életet éltem
Utaztam minden egyes úton
És többet, ennél még sokkal többet, mert én a magam módján tettem

Van pár dolog, amit megbántam
De azok túl jelentéktelenek ahhoz, hogy megemlítsem őket
Megtettem, amit meg kellett tennem és kibúvók nélkül néztem szembe a következményekkel
Megterveztem minden utamat, minden óvatos lépésemet az ösvényen
És többet, ennél még sokkal többet, mert én a magam módján csináltam

Igen, voltak olyan idők - biztos te is tudod -
Amikor nagyobbat haraptam annál, mint amit meg tudok rágni
De mindezeken túl, amikor kétkednem kellett
Akkor is megettem, hogy aztán kiköpjem
Mindegyikkel szembenéztem, talpon maradtam, és a magam módján csináltam

Szerettem, nevettem, és sírtam
Volt, hogy bőségben, volt, hogy nélkülözésben éltem
És most, hogy a könnyek felszáradtak, most mindezt olyan lenyűgözőnek találom
Tudni, hogy ezt mind megtettem
És talán kijelenthetem, hogy nem félszegen
Ó nem, én nem, mert én a magam módján csináltam

Az lenne az ember, amit sikerült megszereznie?
De ha nem önmaga, akkor sosem volt semmije
Kimondani azt, amit igazából érez és nem pedig azt, amit a meghunyászkodók
Az emlékezet megmutatja, hogy álltam az ütéseket és mindent a magam módján csináltam!

Igen, a magam módján


Comments